Két évvel
ezelőtt az egyik barátnőmmel közösen készítettük el a karácsonyi ajándékok nagy
részét. Közben azon viccelődtünk, hogy azért tartják a pedagógusok fizetését a
béka feneke alatt, hogy ne haljon ki a kreativitásuk. Minket is a pénz hiánya
vitt rá, hogy kutyuljunk, kavarjunk, ragasszunk, tapasszunk, és építsünk a
semmiből várat. Nem könnyű, de ha nincs más…
Jó kapni, de nagyon jó adni is,
főképp, ha örömet is okoz!
Az
egyik legmeghatóbb ajándékot egy szülőtől kaptam több éve, karácsonykor. Óriási
csomag, amit nem is akartam aznap hazavinni, mert a fülemen is batyu lógott, de
az anyuka nyomatékosan megkért rá, hogy vigyem.
Otthon kibontottam, és potyogtak
a könnyeim. Egy nagy kosár, még langyos pogácsa volt benne. Ez nem egy doboz
desszert, amit lehet, hogy drágában, de csak le kell venni a polcról, ez valami
különleges volt! Volt benne liszt, meg szív, meg tojás, meg tisztelet, meg
sajt, meg figyelem, meg sok-sok minden más belegyúrva egy darab tésztába. Nem
tudom leírni az érzést, de felejteni sem.
Szeretem az
ünnepeket, és szeretem az ajándékozást is, de az értéke nekem nem az árától
függ. Szerintem ezzel sokan vagyunk így, mégis egyszerűbb december közepén
bevágtatni egy központba, ezt azt levenni a polcról, és letudni. Vagy nem?
Pedig pont azt öljük meg vele, ami a lényeg lenne.
A kézzel
készített ajándékok lehet, hogy nem olyan szépek (egyik másik kifejezetten nyomi),
de az a tíz perc, fél óra, nap, vagy hetek csak rólad szóltak annak az embernek
az életében, akitől kaptad. És ez az igazi ajándéka az ajándéknak!
Csak
idejében el kell kezdeni gyártani őket, mert egy hónap nem elég!
Az első
karácsonyi ajándékom elkészült. Még nem az igazi, inkább csak prototípus, de
azt hiszem, a környezetemben élő manók ilyet fognak kapni, vagy ehhez hasonlót.
Volt egy csomó hulladékom, és azt gondoltam, ez még nem szemét csak azért mert
pici.
Varrtam ...
és varrtam...
és ebből
ez lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése