Mi, akik ráérünk

Tisztában vagyok vele, hogy könnyű nekem készíteni, tenni, venni, változtatni, hisz pár évig itthon vagyok egy kicsi lánnyal, és nem sodornak el a mindennapok. Szerencsés vagyok, hogy megélhetem babám minden apró változását, órákat lehetek együtt kanászodásra enyhén hajlamos fiaimmal. Tudom, ha dolgoznék, sok mindenről lemaradnék, és igyekezetemben, hogy minél kevesebbről csússzak le, a legkevésbé érdekelne, hogy hova dobom a sörös dobozt, vagy mit csinálok a cseresznyemagokból. 

Ma, az egyik barátom két képet küldött nekem. Azt hittem, elfogta őt is a csináljunk "szemétből várat" szele, és remélem, így is van. A tárgyat ugyan nem ő készítette, de nem tudta ott hagyni. Megvette, lefotózta, és ezzel a szöveggel küldte tovább nekem:

 „Tegnap éjjel a Király utcában egy hajléktalan alkotott sörös dobozból hamutálat. Tök jó!  100ft-ért adta. Jófej dolog. Gyűjti a szemetet és újra gondolja… Bár lenne több ilyen!”

 

A kismamákon és a hajléktalanokon kívül ügye azért vannak emberek, akik ráérnek ilyenekre? Remélem.

Egy hete

Holnap lesz egy hete, hogy elindult a blogom. A fejemből tett egy lépést, és életre kelt a neten. Megható, hogy mennyien néztek rá, barátok, ismerősök és én már nem is ismerősöm. Köszönöm nektek. Vigyétek hírét, és adjatok ötleteket ti is!

Varrtam egy izét. Csak itthoni szedett-vedett anyagokból. Azért, remélem, tetszik!

Azok között fogom kisorsolni, akik az első héten figyelemmel kísértek a facebook-on (is). Ha te még nem lájkoltál ott, itt az ideje!Tegyél egy tetszik-et a képhez, és oszd meg!
Sorsolás hétfőn, amikor a face-en is betöltjük az egy hetet:)

Köszönöm nektek!

Ez lett a múlt heti sült húsból

Így jár az, aki nem vigyáz a ruhájára!

Amikor kicsi voltam, a nagymamám, ha hazajöttünk, mindig átöltöztetett itthoni ruhába. Nem értettem, miért. Én nem szerettem a macinacit, meg a kinyúlt pólót. Sokkal inkább maradtam volna a rózsaszín szoknyában és a kockás blúzban, de nem engedte.

Azután, amikor a fiaim megszülettek, és már kúsztak, meg másztak, meg pocsolyából pocsolyába szökelltek, rájöttem hasznosságára. Azóta én is előszeretettel javaslom, hogy ha hazaérnek, hogy öltözzenek át. Persze nem igen teszik. Miért is tennék, az anyjuk sem mutat jó példát! Meg is van az eredménye. A szekrényben, sorban állnak a pólók, amik áldozatául estek az itthonlétnek. Egy kis hipópetty ezen, egy kis tintafolt azon, és már is bentlakásos pólóvá válik a legkedvesebb darab is. Ha mindből szatyrot csinálnék … http://csaladitalpak.blogspot.com/2012/05/polom-masodik-elete.html

            Szóval a múlt héten húst sütöttem a serpenyőben. Persze ezt az egyik legkedvesebb darabomban kellett, mert megsértődött volna az a comb, ha valami ócska göncben puhítom meg. Így is elég zabos volt, mert csak úgy sercegett a zsírja. Az egyszínű pólóm zöldpöttyös póló lett.

Meggyászoltam.

Eltemettem. 

 Majd csináltam valamit (amiről majd később írni fogok), és úgy gondoltam kiengesztelem (meg magamat is). 

Ez aztán tényleg a maradék maradékából lett!

Azt hittem, ezeket a fecniket csak valaminek a kitömésére lehet majd maximum felhasználni. De a zsírpacákat sikerült velük elfedni. Lett belőlük virág és levélke.

(A tűk jelzik a pacákat.)

Már csak egy farmer kell hozzá, meg virágkoszorú a fejemre:)!

Miközben készítettem elgondolkoztam azon, hogy száz évvel ezelőtt, nagyszüleinknek pár ruhadarabjuk volt, és a gazdagok is elfértek a ruhásszekrényükben. Nálunk meg ömlik ki a ruha. A ma társadalmának miért ilyen fontos az öltözködés? Tőlünk nyugatra az átlag polgárok minden évben legalább egyszer lecserélik az egész ruhatárukat. A mi pénztárcánk ezt nem teszi lehetővé, de mi is veszünk pár új darabot. Haladni kell a korral és a divattal! A régi (és ez lehet tavalyi, vagy pár hónapos is akár) meg megy a szekrény aljába, vagy a szemétbe. Ez is pazarlás!

 

Még nem késő!

Két évvel ezelőtt az egyik barátnőmmel közösen készítettük el a karácsonyi ajándékok nagy részét. Közben azon viccelődtünk, hogy azért tartják a pedagógusok fizetését a béka feneke alatt, hogy ne haljon ki a kreativitásuk. Minket is a pénz hiánya vitt rá, hogy kutyuljunk, kavarjunk, ragasszunk, tapasszunk, és építsünk a semmiből várat. Nem könnyű, de ha nincs más…

Jó kapni, de nagyon jó adni is, főképp, ha örömet is okoz!

            Az egyik legmeghatóbb ajándékot egy szülőtől kaptam több éve, karácsonykor. Óriási csomag, amit nem is akartam aznap hazavinni, mert a fülemen is batyu lógott, de az anyuka nyomatékosan megkért rá, hogy vigyem.

Otthon kibontottam, és potyogtak a könnyeim. Egy nagy kosár, még langyos pogácsa volt benne. Ez nem egy doboz desszert, amit lehet, hogy drágában, de csak le kell venni a polcról, ez valami különleges volt! Volt benne liszt, meg szív, meg tojás, meg tisztelet, meg sajt, meg figyelem, meg sok-sok minden más belegyúrva egy darab tésztába. Nem tudom leírni az érzést, de felejteni sem.

       Szeretem az ünnepeket, és szeretem az ajándékozást is, de az értéke nekem nem az árától függ. Szerintem ezzel sokan vagyunk így, mégis egyszerűbb december közepén bevágtatni egy központba, ezt azt levenni a polcról, és letudni. Vagy nem? Pedig pont azt öljük meg vele, ami a lényeg lenne.

            A kézzel készített ajándékok lehet, hogy nem olyan szépek (egyik másik kifejezetten nyomi), de az a tíz perc, fél óra, nap, vagy hetek csak rólad szóltak annak az embernek az életében, akitől kaptad. És ez az igazi ajándéka az ajándéknak!

            Csak idejében el kell kezdeni gyártani őket, mert egy hónap nem elég!

            Az első karácsonyi ajándékom elkészült. Még nem az igazi, inkább csak prototípus, de azt hiszem, a környezetemben élő manók ilyet fognak kapni, vagy ehhez hasonlót. Volt egy csomó hulladékom, és azt gondoltam, ez még nem szemét csak azért mert pici.

Varrtam ...

és varrtam...

és ebből

ez lett.

Flakon helyett

Amikor én kicsi voltam a szappan ovális volt, és baba, gyöngyvirág vagy rózsa illatú. Néha megkóstoltuk, akkor kicsit lázasak lettünk, de muszáj volt megállapítani, hogy az íze is finom…nem volt az.

Amióta nagy vagyok a kemény, kavicsként kézbevevős, simogatós, habosodós szappanok eltűntek. Talán már a fiaim sem gondolnák, hogy pár évtizeddel ezelőtt nem is hallottunk folyékony szappanról. Ma teli vannak velük az illatszerboltok polcai (és most lehetne egy hasonló felsorolással élni, mint Gombóc Artúr a csokikkal kapcsolatban).

A tartó viszont közös! Régen is kellett, meg most is. Igyekszem azzal spórolni a folyékony szappannál, hogy utántöltőt veszek, lehetőleg nagy kiszerelésben (nem kér enni, elfér).

Sajnos az adagolók nálunk igen rövid életűek. Sok ember koszos, zsíros kézzel nyúl hozzá és valahogy csak én érzem a családban a késztetést, hogy lemosogassam. Pár havonta azért így is cserélni kell. Mit lehetne tenni? Én ezt találtam ki. 

A pólóm második élete

Tegnap a zacskókról írtam. Annyira belelkesedtem, hogy gyártottam is egyet. 

Az ötlet nagyon jó, és egyszerűen elkészíthető. Varrógéppel 15 perc alatt meg is volt.

Az ötlet innen:  http://deliacreates.blogspot.com/2011/05/greeneasy-knit-produce-bag.html

A póló a szekrényből.

A flakon második élete

Mit lehet csinálni ebből?

Hihetetlen, hogy milyen jó ötletekkel van tele a net! Jó a kézügyességem, de valahogy nekem nem úgy szokott sikerülni, mint  ahogy a képeken. Veletek ez nincs így?