A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 5., kedd

Mi, akik ráérünk


Tisztában vagyok vele, hogy könnyű nekem készíteni, tenni, venni, változtatni, hisz pár évig itthon vagyok egy kicsi lánnyal, és nem sodornak el a mindennapok. Szerencsés vagyok, hogy megélhetem babám minden apró változását, órákat lehetek együtt kanászodásra enyhén hajlamos fiaimmal. Tudom, ha dolgoznék, sok mindenről lemaradnék, és igyekezetemben, hogy minél kevesebbről csússzak le, a legkevésbé érdekelne, hogy hova dobom a sörös dobozt, vagy mit csinálok a cseresznyemagokból. 
Ma, az egyik barátom két képet küldött nekem. Azt hittem, elfogta őt is a csináljunk "szemétből várat" szele, és remélem, így is van. A tárgyat ugyan nem ő készítette, de nem tudta ott hagyni. Megvette, lefotózta, és ezzel a szöveggel küldte tovább nekem:
 „Tegnap éjjel a Király utcában egy hajléktalan alkotott sörös dobozból hamutálat. Tök jó!  100ft-ért adta. Jófej dolog. Gyűjti a szemetet és újra gondolja… Bár lenne több ilyen!”





 
A kismamákon és a hajléktalanokon kívül ügye azért vannak emberek, akik ráérnek ilyenekre? Remélem.

2012. június 1., péntek

Csere-bere




Te szoktál felesleges dolgokat venni? Kapni?
Hányszor megesik velem, hogy elcsábulok, és megveszek valamit, amiből már igazából van egy-kettő-három-négy-száz otthon is. Persze, ez sokkal jobb, és még azt is tudja, hogy…
Mi lesz azokkal a darabokkal, amit csalfa szívünk kegyvesztetté tett? Nálunk dobozba kerül, és hosszú csipkerózsika álmát aludhatja valamelyik polcon.
Tegnap és ma a Fadrusz utcában Csere-bere Party. Még soha nem voltam ilyenen, és sajnos most sem tudok elmenni, pedig nagyon szeretnék. Ti tudjátok mi az? Voltatok már ilyenen?
Ahogy én értelmezem, ami nekem nem kell, de jó állapotú azt adom, helyette hozhatok valami olyat, amire nekem van szükségem. Tulajdonképpen a neve mindent elmond, nem is kell hosszan magyarázni.
Ha belegondolunk nálunk is van ilyen csere-bere. A kislányom érkezésekor szinte semmit nem kellett venni, mert a barátnőm mindennel ellátott a ruhától a kádig, és ezek mennek is tovább a másik barátnőmhöz (milyen szerencse, hogy gyerekeink, mint az orgona sípjai). Na jó ez inkább csak bere…
            De talán ez jó példa: Amikor a fiaim már elkezdtek rohamosan nőni, temérdek ruha került a szekrény aljára, mert kinőtték. Volt, amit csak párszor tudtam rájuk adni, mert mire újra feladtam volna, már kilógott a boka a nadrágból. Mivel nem volt se közel, se távol a családban és a barátok között fiú gyerek, csak gyűlt és gyűlt. Egyszer csak meguntam, és átsikítottam az erkélyről a másik házból nyíló erkélyre, ahol egy nagyon szimpatikus három fiúgyermekkel  megáldott család élt (nem az erkélyen, hanem a hozzá tartozó lakásban), elfogadnák-e.  Szerencsére, örömmel vették. A ruhászsák vissza egy csomó ragasztóval került. Kiderült, hogy az asszonyka azokat értékesíti. Én, mint tanító, nagyon jól tudtam ezeket használni. Így mind a ketten jól jártunk, és számunkra hasznos dolgokat kaptunk.
            Ami most foglalkoztat, hogy talán nem csak ruhákat, meg könyveket, meg kisgépeket lehetne cserélni, hanem olyan dolgokat is, ami másnak szemét. Például én most nagyon tudnék örülni, a már említett, jégkrémes dobozoknak (négyzet alakú), cserébe tudnék adni kisebb nagyobb befőttes üveget, vagy  kupakokat. 
Mit gondoltok ezekről?

2012. május 31., csütörtök

Egy hete

Holnap lesz egy hete, hogy elindult a blogom. A fejemből tett egy lépést, és életre kelt a neten. Megható, hogy mennyien néztek rá, barátok, ismerősök és én már nem is ismerősöm. Köszönöm nektek. Vigyétek hírét, és adjatok ötleteket ti is!


Varrtam egy izét. Csak itthoni szedett-vedett anyagokból. Azért, remélem, tetszik!
Azok között fogom kisorsolni, akik az első héten figyelemmel kísértek a facebook-on (is). Ha te még nem lájkoltál ott, itt az ideje!Tegyél egy tetszik-et a képhez, és oszd meg!
Sorsolás hétfőn, amikor a face-en is betöltjük az egy hetet:)
Köszönöm nektek!

2012. május 30., szerda

Ez lett a múlt heti sült húsból


Így jár az, aki nem vigyáz a ruhájára!
Amikor kicsi voltam, a nagymamám, ha hazajöttünk, mindig átöltöztetett itthoni ruhába. Nem értettem, miért. Én nem szerettem a macinacit, meg a kinyúlt pólót. Sokkal inkább maradtam volna a rózsaszín szoknyában és a kockás blúzban, de nem engedte.
Azután, amikor a fiaim megszülettek, és már kúsztak, meg másztak, meg pocsolyából pocsolyába szökelltek, rájöttem hasznosságára. Azóta én is előszeretettel javaslom, hogy ha hazaérnek, hogy öltözzenek át. Persze nem igen teszik. Miért is tennék, az anyjuk sem mutat jó példát! Meg is van az eredménye. A szekrényben, sorban állnak a pólók, amik áldozatául estek az itthonlétnek. Egy kis hipópetty ezen, egy kis tintafolt azon, és már is bentlakásos pólóvá válik a legkedvesebb darab is. Ha mindből szatyrot csinálnék … http://csaladitalpak.blogspot.com/2012/05/polom-masodik-elete.html
            Szóval a múlt héten húst sütöttem a serpenyőben. Persze ezt az egyik legkedvesebb darabomban kellett, mert megsértődött volna az a comb, ha valami ócska göncben puhítom meg. Így is elég zabos volt, mert csak úgy sercegett a zsírja. Az egyszínű pólóm zöldpöttyös póló lett.
Meggyászoltam.
Eltemettem. 
 Majd csináltam valamit (amiről majd később írni fogok), és úgy gondoltam kiengesztelem (meg magamat is). 


Ez aztán tényleg a maradék maradékából lett!


Azt hittem, ezeket a fecniket csak valaminek a kitömésére lehet majd maximum felhasználni. De a zsírpacákat sikerült velük elfedni. Lett belőlük virág és levélke.




(A tűk jelzik a pacákat.)




Már csak egy farmer kell hozzá, meg virágkoszorú a fejemre:)!


Miközben készítettem elgondolkoztam azon, hogy száz évvel ezelőtt, nagyszüleinknek pár ruhadarabjuk volt, és a gazdagok is elfértek a ruhásszekrényükben. Nálunk meg ömlik ki a ruha. A ma társadalmának miért ilyen fontos az öltözködés? Tőlünk nyugatra az átlag polgárok minden évben legalább egyszer lecserélik az egész ruhatárukat. A mi pénztárcánk ezt nem teszi lehetővé, de mi is veszünk pár új darabot. Haladni kell a korral és a divattal! A régi (és ez lehet tavalyi, vagy pár hónapos is akár) meg megy a szekrény aljába, vagy a szemétbe. Ez is pazarlás!
 


2012. május 28., hétfő

Még nem késő!


Két évvel ezelőtt az egyik barátnőmmel közösen készítettük el a karácsonyi ajándékok nagy részét. Közben azon viccelődtünk, hogy azért tartják a pedagógusok fizetését a béka feneke alatt, hogy ne haljon ki a kreativitásuk. Minket is a pénz hiánya vitt rá, hogy kutyuljunk, kavarjunk, ragasszunk, tapasszunk, és építsünk a semmiből várat. Nem könnyű, de ha nincs más…
Jó kapni, de nagyon jó adni is, főképp, ha örömet is okoz!
            Az egyik legmeghatóbb ajándékot egy szülőtől kaptam több éve, karácsonykor. Óriási csomag, amit nem is akartam aznap hazavinni, mert a fülemen is batyu lógott, de az anyuka nyomatékosan megkért rá, hogy vigyem.
Otthon kibontottam, és potyogtak a könnyeim. Egy nagy kosár, még langyos pogácsa volt benne. Ez nem egy doboz desszert, amit lehet, hogy drágában, de csak le kell venni a polcról, ez valami különleges volt! Volt benne liszt, meg szív, meg tojás, meg tisztelet, meg sajt, meg figyelem, meg sok-sok minden más belegyúrva egy darab tésztába. Nem tudom leírni az érzést, de felejteni sem.
       Szeretem az ünnepeket, és szeretem az ajándékozást is, de az értéke nekem nem az árától függ. Szerintem ezzel sokan vagyunk így, mégis egyszerűbb december közepén bevágtatni egy központba, ezt azt levenni a polcról, és letudni. Vagy nem? Pedig pont azt öljük meg vele, ami a lényeg lenne.
            A kézzel készített ajándékok lehet, hogy nem olyan szépek (egyik másik kifejezetten nyomi), de az a tíz perc, fél óra, nap, vagy hetek csak rólad szóltak annak az embernek az életében, akitől kaptad. És ez az igazi ajándéka az ajándéknak!
            Csak idejében el kell kezdeni gyártani őket, mert egy hónap nem elég!
            Az első karácsonyi ajándékom elkészült. Még nem az igazi, inkább csak prototípus, de azt hiszem, a környezetemben élő manók ilyet fognak kapni, vagy ehhez hasonlót. Volt egy csomó hulladékom, és azt gondoltam, ez még nem szemét csak azért mert pici.


Varrtam ...

és varrtam...


és ebből


ez lett.



2012. május 27., vasárnap

Flakon helyett


Amikor én kicsi voltam a szappan ovális volt, és baba, gyöngyvirág vagy rózsa illatú. Néha megkóstoltuk, akkor kicsit lázasak lettünk, de muszáj volt megállapítani, hogy az íze is finom…nem volt az.
Amióta nagy vagyok a kemény, kavicsként kézbevevős, simogatós, habosodós szappanok eltűntek. Talán már a fiaim sem gondolnák, hogy pár évtizeddel ezelőtt nem is hallottunk folyékony szappanról. Ma teli vannak velük az illatszerboltok polcai (és most lehetne egy hasonló felsorolással élni, mint Gombóc Artúr a csokikkal kapcsolatban).
A tartó viszont közös! Régen is kellett, meg most is. Igyekszem azzal spórolni a folyékony szappannál, hogy utántöltőt veszek, lehetőleg nagy kiszerelésben (nem kér enni, elfér).
Sajnos az adagolók nálunk igen rövid életűek. Sok ember koszos, zsíros kézzel nyúl hozzá és valahogy csak én érzem a családban a késztetést, hogy lemosogassam. Pár havonta azért így is cserélni kell. Mit lehetne tenni? Én ezt találtam ki. 







A pólóm második élete


Tegnap a zacskókról írtam. Annyira belelkesedtem, hogy gyártottam is egyet. 





Az ötlet nagyon jó, és egyszerűen elkészíthető. Varrógéppel 15 perc alatt meg is volt.
Az ötlet innen:  http://deliacreates.blogspot.com/2011/05/greeneasy-knit-produce-bag.html
A póló a szekrényből.





2012. május 26., szombat

Zacskó




Mindent csomagolunk. Általában két-három burkolatot is le kell hántanunk egy termékről, mire felsejlik maga a vásárolt cucc. Vagy inkább pontosítok! A sok pénzért megvett érthetetlen mértékű csomagolás. Nejlon, karton, fólia… technika órán remek, mert mindenféle anyaggal megismertethetjük a gyerkőcöket, de valóban szükség van minderre?
És most csak arról beszélek, amit leveszünk a polcról. Hány dobozból, fóliából kell kisegíteni őket, mire oda érnek?
            Ez azért tudat alatt nevel! A tankönyveken ott a papír és a nejloncsomagolás(legalább is nálunk). Így a szép!…(pedig már a legtöbb tankönyv fedele dekoratív; az más kérdés, hogy mennyire tartós, így hátha összetartja egy évig a csomagolás). Ajándék szép papírban, majd szép zacskóban. Kell még példa?
            Mire használ a mi családunk zacskót?
·        Bevásárlás
·        Szemét
·        Kutyaalom felszedés, kidobás
·        Fagyasztóba tett zöldségek gyümölcsök
·        Tornacipők
Így ránézésre nem is olyan sok, öt (biztos van, amit kihagytam) de becsapós, mert ez nem darabra értendő!
Bevásárlás: A nagyobb bevásárlásokhoz vastag, erős zacskókat használok, némelyik évek óta használatban. Kisebb bevásárlásoknál pedig mindig van nálam néhány összecsukható. Úgy hiszem azzal, hogy évek óta nem veszek, és nem kérek a vásárlásaim során nejlonzacskókat, teszek azért, hogy ne károsítsam a környezetet. Tavaly viszont olvastam egy cikket arról, hogy a biológusok milyen veszélyesnek tartják az ilyen szatyrokat, mert elszaporodnak bennük a baktériumok, és több, igen káros hatással lehet szervezetünkre. Javasolják, hogy negyed évenként dobjuk ki őket. Ezt ti tudtátok? Mint a fogkefét? Vajon azokra is vonatkoztatni kell ezt a szabályt, akik időközönként bekerülnek a mosógépbe?
            A szemetet valamely vásárláskor kapott zacskóba gyűjtjük, de mivel, szerencsére, nekünk nincs abból sok, ezért édesanyámtól szoktam elhozni. Tudom, hogy lehetne esztétikusabb, szép fekete, nem áttetsző, de minek, ha így is van a családban egy csomó?
            A kutyaalommal hasonlóan, a már valahonnan bejött, füllel nem rendelkező zacskókba szedjük. Ebben kapjuk a kenyeret és a zöldséget meg még egy csomó minden mást, mert ez a szabály (Anyukám most már azokat is félre teszi nekünk).
            Úgy hiszem, hogy a Föld megbocsájtja azt a pár, valóban műanyag zacskót, amivel megpróbáljuk elszeparálni a tornacipőt a többi sportfelszereléstől. Habár, ahogy így írom, arra gondolok, esetleg meg lehetne próbálni anyagszatyrokkal, mert abban szellőzik, és nem "rohad be". De eléggé bent tartja-e a szagot? Ezt nem tudom. Utána kéne nézni.
            Na, és elértünk a mai lépésig. A fagyasztóba mindig zacskóban teszek el mindent. Miért? MEGSZOKÁS. Arra gondoltam, ha már az uzsonna dobozolása beválik, márpedig úgy tűnik, akkor megpróbálkozhatnánk ezzel a mirelitnél is. Szép téglalap alapú dobozokban könnyen be lehet majd rakni a zöldségeket, gyümölcsöket. Nem fog töredezni, fel lehet rá írni, mi van benne, nem fog szétszakadni.
            De nincs annyi doboz, amennyire szükségünk lehet. Venni nem akarok, mert pl. a fagyis dobozok nagy része jó lenne, amit kidobunk, pedig erre lettek kitalálva. Mi mától nem dobjuk ki őket! Ha te kidobnád, ne tedd! Add nekünk! Köszönjük. 

2012. május 24., csütörtök

A flakon második élete


Mit lehet csinálni ebből?


Hihetetlen, hogy milyen jó ötletekkel van tele a net! Jó a kézügyességem, de valahogy nekem nem úgy szokott sikerülni, mint  ahogy a képeken. Veletek ez nincs így?

Újévi fogadalom az év közepén

Eljutottam odáig, hogy tegyek valamit!
Három gyerekes család+kutya+teknős. Szóval vagyunk egy páran. Rengeteget költünk, fogyasztunk, pocsékolunk és nagyon sok szemetet termelünk. Szégyellem, hogy így van, de nem nagyon tettem ellene EDDIG. Persze mi is külön gyűjtjük a papírt és a műanyagot, és nem dobom ki a tojástartót, boros dugót meg még egy csomó minden mást, mondván, jó lesz majd valamikor valamire, de ennyi amit tettem, tettünk.
Mától fogva minden nap teszek egy lépést, vagy talán többet is, hogy felszámoljam családomban a pazarlást!

A konyhában, az ebédet készítve a szelektív hulladékgyűjtésről gondolkodtam
1.      Tudom, hogy melyik szelektív gyűjtőbe mit, hogyan lehet kidobni?
2.      Vajon mit tudnék kezdeni a növényi hulladékokkal?
·        Van- e a közelünkben komposztáló?
·        Ha nincs, lehetne-e engedélyeztetni, pályázni rá és kihelyezni egyet valamelyik közelben lévő füves téren?
-         Ki fogja karban tartani?
-         Ki fogja használni?
-         Hány embert lehetne a környéken bevonni a növényi hulladék szelektív gyűjtésére?
-         Tényleg jönnek rá a rágcsálók?
·        Van-e a közelben olyan rágcsáló, aki szívesen enné a friss répa, zeller,…héját?
·        Tudom, hogy mit, hogyan lehet a komposztálóba tenni?
3.      Miért kell ennyi csomagoló anyag?
·        Bevásárlóközpont vagy piac?  Az őstermelőnek még nem kell agyoncsomagolni pár darab krumplit. Az ízek, az árak, a csomagolás zsákbamacskát rejthet.
·        Mire tudom használni?
-         Kis zacskókat kutya alom felszedésére. (A kutyaszar miért veszélyes hulladék?)
-         Gyümölcsös kosárkát vissza lehet vinni a jól ismert zöldségesnek. Ő örül, mert abban nem törik össze az eper, cseresznye.