2012. május 31., csütörtök

Egy hete

Holnap lesz egy hete, hogy elindult a blogom. A fejemből tett egy lépést, és életre kelt a neten. Megható, hogy mennyien néztek rá, barátok, ismerősök és én már nem is ismerősöm. Köszönöm nektek. Vigyétek hírét, és adjatok ötleteket ti is!


Varrtam egy izét. Csak itthoni szedett-vedett anyagokból. Azért, remélem, tetszik!
Azok között fogom kisorsolni, akik az első héten figyelemmel kísértek a facebook-on (is). Ha te még nem lájkoltál ott, itt az ideje!Tegyél egy tetszik-et a képhez, és oszd meg!
Sorsolás hétfőn, amikor a face-en is betöltjük az egy hetet:)
Köszönöm nektek!

Víz



Nagyon belelendültem a maradékok, szemét hasznosításába, és nem akarok elfelejtkezni mellette arról az elhatározásomról, hogy visszaszorítjuk a lakásunkban a pazarlást! Ezek közé tartozik a víz is, amiből nálunk rengeteg folyik el.
Szeptember óta, kishölgy születése óta, a 120 l-es bojler teljes tartalmát elhasználjuk, vagy használnánk többet is, ha lenne. Nem egyszer volt olyan a télen, hogy, mint utolsó fürdőző az este, csak beugrottam, és kiugrottam, mint Zrínyi, mert még langyos víz se maradt mutatóba sem.
Miért folyik el nálunk ennyi víz, és ennyi meleg víz? Lássuk, mire megy el!
  • Fürdés
  • Mosogatás
  • Tisztálkodás
  • WC öblítés
  • Takarítás
  • Locsolás

Azt hiszem, ezek azok a dolgok, amikre használunk vizet. És most nézzük meg tüzetesebben!

Fürdés: Azt mondják az okosok, hogy a mindennapi fürdés inkább káros, mint hasznos, mert lemosunk magunkról mindent, nem csak a koszt, hanem a bőrön lévő olyan baktériumokat, meg másokat, amik a természetes védekező mechanizmusunkat segítik elő. Igen, ez rendben, DE
-         Mi van azokkal a férfipalántákkal, akik minden nap járnak edzésre, és beindult hormonjaik csak úgy ontják a szagot?
-        Mit csináljak kislányommal, aki egész nap kúszik, mászik (ezzel segítve a lakás takarítását), és rajong a fürdésért?
-         És mit csináljak, ha imádok állni a tus alatt?
Szóval a fürdés marad. Talán lehetne egy kicsit gyorsabban, és a családban egyeseknek kicsit alaposabban. Vegyek hozzá homokórát? (Kisebbik fiam előszeretettel fürdeti maga helyett a zuhanyzófülke üvegét, ami ettől tiszta vízkő, ellentétben vele. Ti is tudtok úgy fürödni, hogy szinte semmitek nem lesz vizes? Ő ebben profi! Úgyhogy néha többször is "fürdik", mire tiszta is lesz.)
Mosogatás: Engem még úgy neveltek, hogy amit használok a konyhában, azt azon nyomban mosogassam is. Ezzel rengeteg víz folyik el! Nehéz átállni arra, hogy gyűljön össze egy főzés alkalmával az összes koszos edény, és utána egyben mosogassuk el. Itt van még mit tanulni, és lehetne min spórolni.
Tisztálkodás: Örülök, ha a srácoknak maguktól eszükbe jut! Úgyhogy ez marad.
WC öblítés: Egy dokumentumfilmben láttam, hogy a „kicsi maradhat, a nagyot húzd le”. Na neeee! Ezt nem szeretném bevezetni.Úgyhogy ez is marad a régiben.
A Takarítás és a Locsolás úgy hiszem szükséges, és nem olyan mennyiség, amit nélkülözni kéne. (Talán az erkélyen gyűjthetnénk az esővizet, az úgy is jobb a locsoláshoz. Újabb utánanézni való!)
Szóval víz kell. Sok. Hogy min tudunk spórolni? Azt gondolom, hogy az első kettőn. Hogy hogyan?
-         Beszélnem kell róla a családdal.
-         A karácsonyra kapott mosogatógép mellett nem fogyhatna ugyanannyi víz, mint addig!
-         Talán írni kéne a fogyasztást, és figyelni, milyen változásokkal érünk el eredményt.
Mint látjátok, elég tanácstalan vagyok.
Tudtok benne segíteni?

2012. május 30., szerda

Ez lett a múlt heti sült húsból


Így jár az, aki nem vigyáz a ruhájára!
Amikor kicsi voltam, a nagymamám, ha hazajöttünk, mindig átöltöztetett itthoni ruhába. Nem értettem, miért. Én nem szerettem a macinacit, meg a kinyúlt pólót. Sokkal inkább maradtam volna a rózsaszín szoknyában és a kockás blúzban, de nem engedte.
Azután, amikor a fiaim megszülettek, és már kúsztak, meg másztak, meg pocsolyából pocsolyába szökelltek, rájöttem hasznosságára. Azóta én is előszeretettel javaslom, hogy ha hazaérnek, hogy öltözzenek át. Persze nem igen teszik. Miért is tennék, az anyjuk sem mutat jó példát! Meg is van az eredménye. A szekrényben, sorban állnak a pólók, amik áldozatául estek az itthonlétnek. Egy kis hipópetty ezen, egy kis tintafolt azon, és már is bentlakásos pólóvá válik a legkedvesebb darab is. Ha mindből szatyrot csinálnék … http://csaladitalpak.blogspot.com/2012/05/polom-masodik-elete.html
            Szóval a múlt héten húst sütöttem a serpenyőben. Persze ezt az egyik legkedvesebb darabomban kellett, mert megsértődött volna az a comb, ha valami ócska göncben puhítom meg. Így is elég zabos volt, mert csak úgy sercegett a zsírja. Az egyszínű pólóm zöldpöttyös póló lett.
Meggyászoltam.
Eltemettem. 
 Majd csináltam valamit (amiről majd később írni fogok), és úgy gondoltam kiengesztelem (meg magamat is). 


Ez aztán tényleg a maradék maradékából lett!


Azt hittem, ezeket a fecniket csak valaminek a kitömésére lehet majd maximum felhasználni. De a zsírpacákat sikerült velük elfedni. Lett belőlük virág és levélke.




(A tűk jelzik a pacákat.)




Már csak egy farmer kell hozzá, meg virágkoszorú a fejemre:)!


Miközben készítettem elgondolkoztam azon, hogy száz évvel ezelőtt, nagyszüleinknek pár ruhadarabjuk volt, és a gazdagok is elfértek a ruhásszekrényükben. Nálunk meg ömlik ki a ruha. A ma társadalmának miért ilyen fontos az öltözködés? Tőlünk nyugatra az átlag polgárok minden évben legalább egyszer lecserélik az egész ruhatárukat. A mi pénztárcánk ezt nem teszi lehetővé, de mi is veszünk pár új darabot. Haladni kell a korral és a divattal! A régi (és ez lehet tavalyi, vagy pár hónapos is akár) meg megy a szekrény aljába, vagy a szemétbe. Ez is pazarlás!
 


2012. május 29., kedd

Etlenül 2



A legtöbb neveletlen, helytelen „E” a felvágottakban, májkrémekben van. Én legalább is azt hiszem. De lehet, hogy a különböző tejtermékek is felvennék a versenyt...na most elbizonytalanodtam.
            Gondoltál már arra, hogy azonos „húsból” készült, azonos nevű felvágottnak miért van ilyen, meg olyan színe attól függően, melyik gyártó asztaláról gördül le. Talán az asztal színét veszi át…?  És arra, hogy egy termék hogy tud több hétig, akár hónapig elállni?
            Én sem szeretek ezekre gondolni. Főképp, ha az a valami nagyon finom.
            Mindenesetre nem csak az ételt tartósítják, hanem vele együtt minket is. A ma meghalt emberek sokkal lassabban bomlanak le, mert az a sok mű anyag vagy műanyag, amit beviszünk a szervezetünkbe ugyanúgy nem tud rendesen lebomlani mint a nejlonzacskó.  …

Pár hónappal ezelőtt egy kísérletről olvastam, ahol a bolti készítményeket próbálták elkészíteni otthon. Nézték, hogy mennyiből jön ki, és milyen az íze.
            Mindnél olcsóbb volt, ha otthon állították elő, persze az idő, pénz és az elkészítés is idő, de lényegesen olcsóbb.
            Mit gondoltok melyek a finomabbak?
Egy készítménynél, ami aszpikos vagdalt volt, a bolti nyert. Egyszerűen nem tudták létrehozni azt, amit az áruházakban megvehetünk (biztos nem volt otthon elég E). A többinél az otthoni nyert. Én is elkészítettem egyet, a májkrémet. Azóta nem is vettem boltit.


Májkrém:
10dkg húsos szalonna
1 fej vörös hagyma
½ kg csirkemáj
¼ l tejszín
1kk majoranna
só, bors
2ek mustár

A szalonnán a hagymát üvegesre dinszteled, ráteszed a májat, és a majorannát. Addig sütöd, míg megpuhul, majd ráöntöd a tejszínt és megvárod, míg felforr. Ekkor tálba öntöd, és turmixszal simára töröd, ízlés szerint sózod, és hozzá adod a mustárt.



Receptet se nekem kéne írni, de azért érthető! Remélem. Készítsétek el! Nagyon finom. Egyszerű elkészíteni, "E" mentes, májjal teli.



Etlenül


Imádok enni! Bármit, ami finom! Azt hiszem ez az egy, aminél nem érdekel az árkülönbség, mert, szerintem, az a drága, amit nem eszünk meg, és kidobunk. Szerencsére néhány hónapja (az okát nem tudom), de fiaim elkezdték értékelni a zöldségeket. Ti észrevettétek már azt, hogy a gyerekek akkor kezdenek el kedvelni valamit, amikor az ára az egekben? Azóta nem telik el úgy hét, hogy ne rendelnének valamilyen salit. Nem a krumpli, meg a rizs mellé, hanem a helyett! Nagy öröm. Akinek kis gyereke van, volt az tudja, akinek meg lesz, majd megtudja. Persze nem akarok álszentnek tűnni, nem csak a salátákat szeretem. Az esti filmnézésnél egy zacskó sós chips, vagy Nutella  kiskanállal, jó hideg cola… imádom.
Amikor a kisebbik fiam született, kiderült, hogy tejcukor érzékeny. (Ilyet a mi születésünkkor nem is néztek.) Ez azt jelentette, hogy mindent ki kellett iktatni egy időre az étrendünkből, amiben tej vagy tejcukor van. És miben van? Nagyjából mindenben!
Akkor kezdtem el először tüzetesebben vizsgálni az élelmiszercímkéket, és rá kellett jönnöm, hogy én ezen a nyelven nem értek. Kódolt üzenetek mindenütt. Rá van írva, mert rá kell, de ha lehet, ne értse földi halandó. Szóval dekóderlappal jártam bevásárolni, és rendre ott kellett hagynom a dolgokat a polcokon. Mindben volt valami csoda, vagy valami fúj. (Soha nem felejtem el, amikor 3 és 4 éves fiaim, akik imádták a gyári pudingokat, megkértek, hogy olvassam fel nekik, mi van benne. Egészen addig nem is értettek belőle semmit, amíg el nem értem ahhoz a szóhoz, hogy gumi. Na, akkor felkapták a fejüket, és kérdőn néztek rám.)
Ekkor tanultam meg újra főzni. Csak nyers alapanyagokból. Levest leveskocka nélkül, sülteket porok nélkül. Persze, hogy jobb volt az íze, de azért így tovább tartott.
Amikor Beni fiamnak bejelentettem, hogy beléptem a Szatyor közösségbe, és elmondtam, mit is takar valójában, azt válaszolta, hogy a bio az sokkal drágább. És valóban, a bio zöldségek, gyümölcsök, húsok drágábbak, de tényleg annyival??? Nézzetek körbe a piacokon, zöldségeseknél, és ti is rájöttök, hogy nem! Én nagyon meglepődtem. Alig kerül többe, vagy nem is kerül többe, mint máshol.
Alig várom, hogy csütörtökön megkapjam az első teli kosaramat a Szatyor boltból!



A zöldségevés örömére, erkélyünkön termesztünk pár finomságot (petrezselyem, spenót, rozmaring, hagyma). Nem sok, de a mienk. Mennyivel jobb az íze csak attól, hogy a „kertben” nőt! 

2012. május 28., hétfő

Még nem késő!


Két évvel ezelőtt az egyik barátnőmmel közösen készítettük el a karácsonyi ajándékok nagy részét. Közben azon viccelődtünk, hogy azért tartják a pedagógusok fizetését a béka feneke alatt, hogy ne haljon ki a kreativitásuk. Minket is a pénz hiánya vitt rá, hogy kutyuljunk, kavarjunk, ragasszunk, tapasszunk, és építsünk a semmiből várat. Nem könnyű, de ha nincs más…
Jó kapni, de nagyon jó adni is, főképp, ha örömet is okoz!
            Az egyik legmeghatóbb ajándékot egy szülőtől kaptam több éve, karácsonykor. Óriási csomag, amit nem is akartam aznap hazavinni, mert a fülemen is batyu lógott, de az anyuka nyomatékosan megkért rá, hogy vigyem.
Otthon kibontottam, és potyogtak a könnyeim. Egy nagy kosár, még langyos pogácsa volt benne. Ez nem egy doboz desszert, amit lehet, hogy drágában, de csak le kell venni a polcról, ez valami különleges volt! Volt benne liszt, meg szív, meg tojás, meg tisztelet, meg sajt, meg figyelem, meg sok-sok minden más belegyúrva egy darab tésztába. Nem tudom leírni az érzést, de felejteni sem.
       Szeretem az ünnepeket, és szeretem az ajándékozást is, de az értéke nekem nem az árától függ. Szerintem ezzel sokan vagyunk így, mégis egyszerűbb december közepén bevágtatni egy központba, ezt azt levenni a polcról, és letudni. Vagy nem? Pedig pont azt öljük meg vele, ami a lényeg lenne.
            A kézzel készített ajándékok lehet, hogy nem olyan szépek (egyik másik kifejezetten nyomi), de az a tíz perc, fél óra, nap, vagy hetek csak rólad szóltak annak az embernek az életében, akitől kaptad. És ez az igazi ajándéka az ajándéknak!
            Csak idejében el kell kezdeni gyártani őket, mert egy hónap nem elég!
            Az első karácsonyi ajándékom elkészült. Még nem az igazi, inkább csak prototípus, de azt hiszem, a környezetemben élő manók ilyet fognak kapni, vagy ehhez hasonlót. Volt egy csomó hulladékom, és azt gondoltam, ez még nem szemét csak azért mert pici.


Varrtam ...

és varrtam...


és ebből


ez lett.



2012. május 27., vasárnap

Flakon helyett


Amikor én kicsi voltam a szappan ovális volt, és baba, gyöngyvirág vagy rózsa illatú. Néha megkóstoltuk, akkor kicsit lázasak lettünk, de muszáj volt megállapítani, hogy az íze is finom…nem volt az.
Amióta nagy vagyok a kemény, kavicsként kézbevevős, simogatós, habosodós szappanok eltűntek. Talán már a fiaim sem gondolnák, hogy pár évtizeddel ezelőtt nem is hallottunk folyékony szappanról. Ma teli vannak velük az illatszerboltok polcai (és most lehetne egy hasonló felsorolással élni, mint Gombóc Artúr a csokikkal kapcsolatban).
A tartó viszont közös! Régen is kellett, meg most is. Igyekszem azzal spórolni a folyékony szappannál, hogy utántöltőt veszek, lehetőleg nagy kiszerelésben (nem kér enni, elfér).
Sajnos az adagolók nálunk igen rövid életűek. Sok ember koszos, zsíros kézzel nyúl hozzá és valahogy csak én érzem a családban a késztetést, hogy lemosogassam. Pár havonta azért így is cserélni kell. Mit lehetne tenni? Én ezt találtam ki. 







A pólóm második élete


Tegnap a zacskókról írtam. Annyira belelkesedtem, hogy gyártottam is egyet. 





Az ötlet nagyon jó, és egyszerűen elkészíthető. Varrógéppel 15 perc alatt meg is volt.
Az ötlet innen:  http://deliacreates.blogspot.com/2011/05/greeneasy-knit-produce-bag.html
A póló a szekrényből.





2012. május 26., szombat

Zacskó




Mindent csomagolunk. Általában két-három burkolatot is le kell hántanunk egy termékről, mire felsejlik maga a vásárolt cucc. Vagy inkább pontosítok! A sok pénzért megvett érthetetlen mértékű csomagolás. Nejlon, karton, fólia… technika órán remek, mert mindenféle anyaggal megismertethetjük a gyerkőcöket, de valóban szükség van minderre?
És most csak arról beszélek, amit leveszünk a polcról. Hány dobozból, fóliából kell kisegíteni őket, mire oda érnek?
            Ez azért tudat alatt nevel! A tankönyveken ott a papír és a nejloncsomagolás(legalább is nálunk). Így a szép!…(pedig már a legtöbb tankönyv fedele dekoratív; az más kérdés, hogy mennyire tartós, így hátha összetartja egy évig a csomagolás). Ajándék szép papírban, majd szép zacskóban. Kell még példa?
            Mire használ a mi családunk zacskót?
·        Bevásárlás
·        Szemét
·        Kutyaalom felszedés, kidobás
·        Fagyasztóba tett zöldségek gyümölcsök
·        Tornacipők
Így ránézésre nem is olyan sok, öt (biztos van, amit kihagytam) de becsapós, mert ez nem darabra értendő!
Bevásárlás: A nagyobb bevásárlásokhoz vastag, erős zacskókat használok, némelyik évek óta használatban. Kisebb bevásárlásoknál pedig mindig van nálam néhány összecsukható. Úgy hiszem azzal, hogy évek óta nem veszek, és nem kérek a vásárlásaim során nejlonzacskókat, teszek azért, hogy ne károsítsam a környezetet. Tavaly viszont olvastam egy cikket arról, hogy a biológusok milyen veszélyesnek tartják az ilyen szatyrokat, mert elszaporodnak bennük a baktériumok, és több, igen káros hatással lehet szervezetünkre. Javasolják, hogy negyed évenként dobjuk ki őket. Ezt ti tudtátok? Mint a fogkefét? Vajon azokra is vonatkoztatni kell ezt a szabályt, akik időközönként bekerülnek a mosógépbe?
            A szemetet valamely vásárláskor kapott zacskóba gyűjtjük, de mivel, szerencsére, nekünk nincs abból sok, ezért édesanyámtól szoktam elhozni. Tudom, hogy lehetne esztétikusabb, szép fekete, nem áttetsző, de minek, ha így is van a családban egy csomó?
            A kutyaalommal hasonlóan, a már valahonnan bejött, füllel nem rendelkező zacskókba szedjük. Ebben kapjuk a kenyeret és a zöldséget meg még egy csomó minden mást, mert ez a szabály (Anyukám most már azokat is félre teszi nekünk).
            Úgy hiszem, hogy a Föld megbocsájtja azt a pár, valóban műanyag zacskót, amivel megpróbáljuk elszeparálni a tornacipőt a többi sportfelszereléstől. Habár, ahogy így írom, arra gondolok, esetleg meg lehetne próbálni anyagszatyrokkal, mert abban szellőzik, és nem "rohad be". De eléggé bent tartja-e a szagot? Ezt nem tudom. Utána kéne nézni.
            Na, és elértünk a mai lépésig. A fagyasztóba mindig zacskóban teszek el mindent. Miért? MEGSZOKÁS. Arra gondoltam, ha már az uzsonna dobozolása beválik, márpedig úgy tűnik, akkor megpróbálkozhatnánk ezzel a mirelitnél is. Szép téglalap alapú dobozokban könnyen be lehet majd rakni a zöldségeket, gyümölcsöket. Nem fog töredezni, fel lehet rá írni, mi van benne, nem fog szétszakadni.
            De nincs annyi doboz, amennyire szükségünk lehet. Venni nem akarok, mert pl. a fagyis dobozok nagy része jó lenne, amit kidobunk, pedig erre lettek kitalálva. Mi mától nem dobjuk ki őket! Ha te kidobnád, ne tedd! Add nekünk! Köszönjük. 

2012. május 25., péntek

Az uzsonna


Na kezdjük!

„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka!” Igyekszem nem felejteni, mert én is sokat akarok, de egyszerre nem megy. Ha minden napra csak egy kis változtatást teszek, teszünk, de azt onnantól kezdve nem egyszeri fellángolásként kezeljük hiszem, hogy többre jutunk.

Az uzsonna

Gyerekkoromban én is nap, mint nap kaptam uzsonnát, hogy a tanulás közötti szünetekben megegyem. Persze nem ettem meg. A szüleim egy idő után nem is raktak nekem, hisz :a szemétnek minek termeljünk. Nem mondtam, mert nem akartam, vagy talán mondtam, de nem volt foganatja, hogy szalvéta íze volt, mert átvette a csomagolás festékének, vagy ki tudja mijének az ízét. A lényeg, nem szerettem szalvéta ízű kenyeret enni. Inkább nem ettem.
Ezt akkor sem felejtettem el, amikor a fiaim iskolás korúak lettek. Igyekeztem olyan anyagba csomagolni a szendvicseket, aminek nem veszi át az ízét. Leginkább alufóliába. Se az étel nem veszi át a csomagolás „ízét”, se a táskában a könyvek és füzetek nem úsznak a kolbászszagban. De tudom, hogy olyan hulladék, amit nem tudunk újrahasznosítani, így most igyekszem olyan megoldást találni, ami a felvetett problémát is orvosolja, és kevésbé károsítja a környezetet.
Tudom, mindenki tudja, még én is, hogy az uzsonnás dobozokat már nagyon rég kitalálták. Mint tanító, aki iskolás korú gyerekek között mozog állítom, hogy nagyon kevés gyerek használja őket! De miért nem?  Hónapokig, akár évekig használható. Nem töredezik össze benne az étel….
Mi most elkezdjük! Havi egy guriga alufólia pipa. Maradhat a polcon.
Vajon a fiaim elfogadják majd? Nem zavarja őket, hogy kicsivel nagyobb helyet foglal a táskában? Eszükbe jut, hogy itthon kirakják? Esetleg el is öblítik?  Mennyi ideig bírják a dobozok két kamasz fiú melletti életet? Majd megmondom.   


Azt hiszem a fiaim egy ilyennek nagyon örülnének:

  Vagy egy ilyennek:

 
De mit szóltok ehhez?
 
 http://www.pto.hu/post/1/1106 

És egy, itthon összetákolt, sajtkrémes dobozból. Nem szép, de a funkciót tökéletesen betölti, és nem a szemetesbe kerül. (Neki ez a második élete.)



2012. május 24., csütörtök

A flakon második élete


Mit lehet csinálni ebből?


Hihetetlen, hogy milyen jó ötletekkel van tele a net! Jó a kézügyességem, de valahogy nekem nem úgy szokott sikerülni, mint  ahogy a képeken. Veletek ez nincs így?

Hiszel a sorsban?

Borzongató, hogy ha valamiben elkezdesz belemerülni (engem ellepnek a gondolatok), szemben jön veled az utcán! Vagy csak nyitottabb az ember, és észreveszi, amit máskor nem? Szinte mindegy, mert a kérdésre; hogy  Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? még nem jött számomra elfogadható magyarázat. De fontos ez?
Hónapok óta agyalok, hogy jó lenne levezetni, másoknak is megmutatni azt a folyamatot, hogy hogy jutunk el valahonnan valahová. Vannak ötleteim, vannak céljaim meg van egy csomó minden másom, két dolog hiányzik belőlem az írói kvalitás és az internetes ismeret. Ehhez azért pont szükség lenne, ha már blogot akarok írniJ.
            Tegnap megkaptam a jelet, amire szükségem volt, hogy belevágjak. Besétáltam a Szatyor közösségbe. Szó szerint. Ti tudjátok mi az? Érdemes utána nézni!
            Csak pár szóba. Közelről, őstermelőktől vásárolhatsz tudatosan. A biológiai lábnyomunk zsugorodhat! Nem fogják világ végéről, vagy még annál is messzebbről hozni a ki tudja mivel szennyezett élelmiszeremet, és nem csomagolják ilyen olyan csillivillibe, hogy megvegyem. Biogazdaságokból származó, valódi zöldségek, gyümölcsök, sajtok…….hm.
            Már be is regisztráltam a honlapjukon! Alig várom, hogy felvegyenek, és elküldjem az első rendelésemet.  

Újévi fogadalom az év közepén

Eljutottam odáig, hogy tegyek valamit!
Három gyerekes család+kutya+teknős. Szóval vagyunk egy páran. Rengeteget költünk, fogyasztunk, pocsékolunk és nagyon sok szemetet termelünk. Szégyellem, hogy így van, de nem nagyon tettem ellene EDDIG. Persze mi is külön gyűjtjük a papírt és a műanyagot, és nem dobom ki a tojástartót, boros dugót meg még egy csomó minden mást, mondván, jó lesz majd valamikor valamire, de ennyi amit tettem, tettünk.
Mától fogva minden nap teszek egy lépést, vagy talán többet is, hogy felszámoljam családomban a pazarlást!

A konyhában, az ebédet készítve a szelektív hulladékgyűjtésről gondolkodtam
1.      Tudom, hogy melyik szelektív gyűjtőbe mit, hogyan lehet kidobni?
2.      Vajon mit tudnék kezdeni a növényi hulladékokkal?
·        Van- e a közelünkben komposztáló?
·        Ha nincs, lehetne-e engedélyeztetni, pályázni rá és kihelyezni egyet valamelyik közelben lévő füves téren?
-         Ki fogja karban tartani?
-         Ki fogja használni?
-         Hány embert lehetne a környéken bevonni a növényi hulladék szelektív gyűjtésére?
-         Tényleg jönnek rá a rágcsálók?
·        Van-e a közelben olyan rágcsáló, aki szívesen enné a friss répa, zeller,…héját?
·        Tudom, hogy mit, hogyan lehet a komposztálóba tenni?
3.      Miért kell ennyi csomagoló anyag?
·        Bevásárlóközpont vagy piac?  Az őstermelőnek még nem kell agyoncsomagolni pár darab krumplit. Az ízek, az árak, a csomagolás zsákbamacskát rejthet.
·        Mire tudom használni?
-         Kis zacskókat kutya alom felszedésére. (A kutyaszar miért veszélyes hulladék?)
-         Gyümölcsös kosárkát vissza lehet vinni a jól ismert zöldségesnek. Ő örül, mert abban nem törik össze az eper, cseresznye.