Angyalok márpedig vannak!

Két éve, nyáron édesanyám vett magának egy új hűtőszekrényt. Az erős legények felvitték az emeletre, és letették a bejárati ajtó elé. Anyukám vizsgálta, vizsgálta a grandiózus nagy dobozt, és megállapította, hogy ez, így, nem fog beférni az ajtón. Levette a háromnapigtartsdmegdehol csomagolást, a netörjönössze bélést, és a zacskót, majd újból körbe járta. Elővette a mérőszalagot, lemérte a hűtő, majd az ajtó szélességét, és megállapította, hogy muszáj kinyitni az ajtó másik szárnyát. Megint elővette, de most a csavarhúzó készletét, és elkezdte szétszedni a vassal is bebiztosított, gyaníthatóan csak a betörőknek könnyen nyitható, nyílászárót. A telefonos segítsége én voltam. Mentem. Körbejártam a hűtőt, jól megnéztem az ajtót, majd anyukámat, akinek már nem okozott akkora örömöt, hogy új gépet vett (igazából ekkorra már egészen meg volt elégedve a régivel is). Csavartam, tekertem, én húztam, ő feszítette, de hiába. Nálunk a telefonos segítség, vagyis én, hívott egy másik telefonos segítséget. A barátaimmal beszéltem, akik arra vártak, hogy én is csatlakozzak hozzájuk. Az egyikük felállt és ahelyett, hogy a haverokkal iszogatott volna tovább, eljött, és tíz perc alatt bevarázsolta azt, amit mi több órán keresztül próbáltunk begyötörni. Soha nem kért semmit cserébe! És azóta is, ha bajom van, és hozzá fordulok, nem mondja, hogy nem, pedig nem rokonom, nem vagyunk egy korosztály, nem is az a szorosan vett barát, akivel mindent megosztok.
Az anyukám is angyal, majd erről is mesélek, máskor!
 Mind a ketten a héten ünnepelték a születésnapjukat.Boldog születésnapot!
Egy kicsit érzelgős lett. Nézzétek el nekem!