2012. június 1., péntek

Az első dolog, amitől búcsút vettem a konyhában




Azt hiszem, az egyszerűbb végén fogtam meg a dolgot, de legalább valamit elkezdtem csinálni annak érdekében, hogy élhetőbbé tegyem a világot! Most nagyon felvágós voltam! És így újraolvasva, még annál is jobban, mint az előbb gondoltam.
A vicc, az egészben, hogy a komfortszintünk egy lépést se tett hátra,  mégis valamit el tudunk hagyni, amit ezelőtt előszeretettel használtunk. Ez pedig az ALUFÓLIA.
Nálunk hetente elfogyott egy guriga, de ezt befejeztük!
Az uzsonnának, már említettem http://csaladitalpak.blogspot.hu/2012/05/az-uzsonna.html, bevezettünk uzsonnás dobozt. Örömmel tudatom veletek, hogy úgy tűnik, bevált. Fiaim délután kiteszik a táskából, és minden elfogy belőle. Még a kisebbiknél is, aki valamely oknál fogva eddig nem igazán ért rá a szünetekben, hogy  megegye a tízórait (jobb nem tudni, mit csinált helyette), és érdekes, palacsintaszerű nemistudommineknevezzemek kerültek ki a táskájából.
 Ráadásul a héten olvastam egy ilyet:
"A  savas vagy sós élelmiszerek az alufóliával való érintkezés során a fólia felületén oxidációs folyamatokat indítanak be, melyek során a fémből egyes ötvözők kiválnak és az élelmiszerre kerülhetnek.
A fólia nem zárja el teljesen az élelmiszert a levegőtől, ha időközben a hajtás mentén kiszakad." http://www.szelektiv.hu/hir.199.alufolia   Nem tudtam. Ti igen?
A sütőben párolt dolgokat is meg tudom oldani azzal, hogy egy másik sütővel lefedem. (Ezen lehet, hogy a főzés szakavatottjai felhördülnek, de győzzenek meg, ha nem ugyanolyan!)
A harmadik, amire a konyhában használtuk, a maradékok hűtőben való tárolására. Lefedem egy kistányérral. Na, akkor ma sem én találtam fel a spanyolviaszt!
Mi ezekre használTUK a konyhában, és sajnos nem emlékszem, hogy valaha is a szelektív hulladékok közé dobtam volna az elhasznált galacsint.
"Pedig az alumínium újrahasznosítható, sőt, újra is használható. Újrahasznosításakor az új fólia előállításához képest csupán 5%-nyi energia befektetésére van szükség, vagyis anyagában megőrzi az előállítási energia 95%-át. A műanyagokhoz képest végtelenül sokszor újrahasznosítható, beolvasztáskor nem romlik a minősége. Szelektív gyűjtésnél a fémek között van a helye." http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/zoldovezet/3488/alufolia

Úgy tudom, hogy a fóliát ennek ellenére használják azok az emberek is, akik védik környezetüket, és odafigyelnek a túlzott fogyasztásra. Hogy mire? Azt majd talán egy másik lapon…

Te tettél egy kicsi lépést a héten?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése