Amikor ősszel a tölgy elkezdte
hullatni leveleit, senki nem kérdezte tőle, hogy szeretné-e, ha elhagynák őt.
Az első nap csak pár darab levelet fújt le ágairól a szél, azután napról napra
egyre többet. Nem értette a dolgot. Ott állt, nem tudott elfutni az ijesztő
esemény elől, hisz lába rég gyökeret vert az agyagos talajban. Csak várt, és
figyelt. Észrevette, hogy levelei már nem ugyanazok, amik régen voltak. A
tavaszi méregzöld helyett harsány sárga, narancs, piros, okker, barna színben
pompáztak. Minden darabjában felfedezte önmagát, és látta azt, amivel több vagy
kevesebb nála. Mire a tél beköszöntött, a legjobban ragaszkodó darabokat is
leszakította a fagyos szél. A tölgy elaludt. De amit ő nem tudott, hogy levelei
messze vitték hírét az otthont adó fának…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése