Háziállataink

Elhatároztam, hogy egyre kevesebb vegyszerrel próbálom körülvenni magam. Körbenéztem a lakásban, hogy miből, mennyi van. Családi örökségem a spájzolás, nagyanyámtól is ezt láttam; inkább legyen, mint ne legyen (talán a háborús nélkülözésekre vezethető vissza), úgyhogy laboratóriumot nyithatnék a felhalmozott szerekből. Nem szeretném kidobálni őket, mert az óriási pazarlás lenne. Így az fogalmazódott meg bennem, hogy elhasználom, ami van, de már újat nem veszek, hanem közben kikísérletezem, hogy mivel tudnám úgy helyettesíteni, hogy a hatásfok megmaradjon, a méreg takarodjon köreinkből.

            Mivel a lakásunk kellőn tágas, és laknak benne felnőttek, gyerekek, négykézláb torpedózó baba, körömcipőkön csattogó kutya, bármennyit takarítok, soha nem tudom azt mondani; Igen, végre tiszta a lakás! Soha nem érek a végére, és ennek az egyik oka, hívatlan háziállataink a pormacskák, portigrisek és pororoszlánok, mert cicáknak nem lehet nevezni őket, az bizonyos! 

 http://stylebyme.blog.hu/2010/11/14/myta_es_a_koszmano

            Tisztában vagyok vele, hogy a belváros levegője szennyezett, és gondolom, az is sokat ad hozzá, hogy az utóbbi öt évben valamit mindig építettek, fúrtak, faragtak a környékünkön,de a por ellen vívott Don Quijote harc egyre bosszantóbb.

            Első körben elpakoltam a polcon lévő mütyürkészlet (más néven porfogók) nagy részét, de ez csak a gyorsabb takarítást segítette elő. És itt meg is állt a tudomány!

            Sokat lehet olvasni arról, hogy a por milyen káros hatással van a tüdőre, és az asztmás betegségek kialakulásában is nagy szerepe van. Ezt sok ügynök el is mondja, akik komoly pénzekért árulnak légtisztító berendezéseket. Én is szívesen vennék, de szobánként kellene egy-egy, ami azt jelenti, hogy több százezer forintos beruházás. Természetesen a szűrőket időről időre cserélni kell, amit ugyancsak nem adnak ingyen. Ez persze a piszkos anyagiak, és bárcsak ne kéne ezzel törődni! DE, és itt jön a de! Vajon jó dolog-e, hogy kiszívjuk a port a lakásunkból? Mi lesz velünk kint az utcán, bent a munkahelyünkön? Márpedig nem járhatunk egy, a testünkre szerelt szűrővel, amit az arcunk előtt tartunk. Vagy igen?

            El is költözhetnénk. (Pénz kérdés, már megint!) De vidéken, ahol a kertből lépsz a lakásba nincs por? Vagy az a por teljesen más, mint ez a por? Van rossz por, és jó por?

            Vissza a macskafélékhez! Ott szunyókálnak állandóan az ágy alatt, polcon, képkereten, mindenhol. A SICCCCC nem jön be. Megpróbálhatod, de ne reménykedj! Valószínű, nagyot hallanak. 

             

No comment!

Amikor ősszel a tölgy elkezdte hullatni leveleit, senki nem kérdezte tőle, hogy szeretné-e, ha elhagynák őt. Az első nap csak pár darab levelet fújt le ágairól a szél, azután napról napra egyre többet. Nem értette a dolgot. Ott állt, nem tudott elfutni az ijesztő esemény elől, hisz lába rég gyökeret vert az agyagos talajban. Csak várt, és figyelt. Észrevette, hogy levelei már nem ugyanazok, amik régen voltak. A tavaszi méregzöld helyett harsány sárga, narancs, piros, okker, barna színben pompáztak. Minden darabjában felfedezte önmagát, és látta azt, amivel több vagy kevesebb nála. Mire a tél beköszöntött, a legjobban ragaszkodó darabokat is leszakította a fagyos szél. A tölgy elaludt. De amit ő nem tudott, hogy levelei messze vitték hírét az otthont adó fának…     

Vegyszerek

Szóval akkor célorientáltan ráfókuszálok az egyik nagy falatra, a vegyszerek kiiktatására. Ti belegondoltatok már, hogy mennyi vegyszert használunk nap, mint nap a saját környezetünkben? Úr isten!

Általános tisztítószerek, vízkőoldó, üvegtisztító, mosószerek, öblítők, mosogatószerek, mosogatógép tabletta, wc tisztító, illatosítók, hipó, bútorfény, kárpittisztító, bogárölők… biztos kifelejtettem még ezt-azt!

Mostanában gyakran hallani arról (vagy csak én hallok róla, mert erre hangoltam a fülem), hogy a legtöbb vegyszert ki lehet váltani természetes anyagokkal, ecettel, fűszerekkel, szódabikarbónával, élesztővel… Csomó fortély! Lehet, hogy pár száz éve ezért máglyán égettek volna meg. Igaz, akkor még nehezen rohangáltunk volna szórófejes üvegtisztítóval, mert azért is meglincseltek volna.

Az én családomban összesen két titkos csodaszer van, amit most meg tudok osztani veletek.

-         Lefolyótisztító: Egy csomag szódabikarbónát önts a lefolyóba, majd rá egy liter ecetet. Vigyázz, mert általános iskolai vulkánmodelled silány semmiség volt ahhoz képest, ahogy felhabzik! Fél óra múlva öntsd le meleg vízzel! (Ezt kb. két hetente megcsinálom a lefolyókkal, és a wc-vel.)

-         Szúnyogriasztó: Egy kis tálba önts ecetet, és tegyél bele pár szem szegfűszeget. Ilyen kis edényeket tegyél több helyre a lakásban! A szúnyogok, állítólag, nem szeretik a kettős illatát. Nálunk bevált.

Akkor még van mit kiváltani! Nektek is van titkos receptetek, amit megosztanátok mindenkivel (közöstitkos)?   

Tudatosság

Azt hiszem, hogy eddig nem jól haladtam, és rá is jöttem miért!

Amikor tanítok, mindig, minden óránál kitűzöm a célt (mit akarok elérni), és a feladatokat (miket kell elvégezni ahhoz, hogy a célt elérjük).

Amikor ezt a blogot elkezdtem (nem volt ez olyan rég), bementem a konyhába, gyilkos pillantást vetettem az első arra kóborló tárgyra, az alufóliára, és ki is végeztem. Tulajdonképpen így is lehet. Felszámoljuk az apró rosszakat, és majd kialakul a cél, csak annak a tudatossághoz semmi köze, márpedig ebben szeretnék legalább annyira tudatos lenni, mint amikor az óráimat tervezem.

Leültem, és átgondoltam tulajdonképpen mit is akarok. Nagyon sokat!

Mit akarok az otthonomban?  - Minél kevesebb pazarlást      -     víz

-         villany

-         gáz

-         élelmiszer

                                               - Minél kevesebb valós szemetet          - szelektív gyűjtés

                                                                                                           - újrafelhasználás

                                               - Minél kevesebb olyan élelmiszert, amiről nem tudom miféle

                                               - Minél kevesebb vegyszert

                                               - Zöld erkélyt

Mit akarok a környezetemben?  - A házunkban zöld udvart

                                                 - Egy olyan csapatot találni, vagy létrehozni, akik között él a 

                                                    cseremozgalom

Egy kicsit álom szaga van? Nem kevés, de kicsiben nem érdemes, ahogy ezt mondani szoktuk.

Kislány koromban arra vágytam, hogy ha férjhez megyek, akkor mi ketten együtt csináljuk meg a lakásunkat a falazástól a bútorokon át a szőnyegekig. Nekem álom maradt, az egyik barátom a párjával pedig pont azt csinálják, amit, ahogy én megálmodtam (Kiderült, nem csak az én álmom volt).

Most ezek a vágyaim…felnőttem? …keseredtem?... Hová lett az idealizmusom!?...vagy ezek sem reális vágyak?...Azt hiszem, azért ott van az, meglapulva. „Csak az a szép zöld gyep!”

Mi, akik ráérünk

Tisztában vagyok vele, hogy könnyű nekem készíteni, tenni, venni, változtatni, hisz pár évig itthon vagyok egy kicsi lánnyal, és nem sodornak el a mindennapok. Szerencsés vagyok, hogy megélhetem babám minden apró változását, órákat lehetek együtt kanászodásra enyhén hajlamos fiaimmal. Tudom, ha dolgoznék, sok mindenről lemaradnék, és igyekezetemben, hogy minél kevesebbről csússzak le, a legkevésbé érdekelne, hogy hova dobom a sörös dobozt, vagy mit csinálok a cseresznyemagokból. 

Ma, az egyik barátom két képet küldött nekem. Azt hittem, elfogta őt is a csináljunk "szemétből várat" szele, és remélem, így is van. A tárgyat ugyan nem ő készítette, de nem tudta ott hagyni. Megvette, lefotózta, és ezzel a szöveggel küldte tovább nekem:

 „Tegnap éjjel a Király utcában egy hajléktalan alkotott sörös dobozból hamutálat. Tök jó!  100ft-ért adta. Jófej dolog. Gyűjti a szemetet és újra gondolja… Bár lenne több ilyen!”

 

A kismamákon és a hajléktalanokon kívül ügye azért vannak emberek, akik ráérnek ilyenekre? Remélem.

Családi beszélgetés

Néhány napja beszéltem a fiaimnak arról, hogy szeretném, ha a családunkban visszaszorítanánk a  kiadásokat, elsősorban a víz és áramfogyasztást, és tudatosabban vásárolnánk, élnénk, figyelnénk a környezetünkre. Olvastam nekik Gévai Csilla: Nagyon zöld könyv című könyvéből is pár részt, hogy megértsenek dolgokat, összefüggéseket.

Meglepett, hogy ők mit is gondolnak takarékosságról, környezettudatosságról. Szerencsére a szelektív hulladékgyűjtés nekik már szinte természetes, de ezen kívül csak azt hajtogatták, hogy majd biciklivel fognak áramot termelni. Igen, persze, ez nagyon jó, csak hogy ennél kevésbé látványos apróságok is vannak, amivel hozzájárulhatnak  a „lábzsugorításhoz”. Én, egyenlőre annak is nagyon tudnék örülni, ha éjszaka nem villany mellett aludnának el, ha vigyáznának a ruhájukra, cipőjükre, és csak annyit szednének a tányérra, amit meg is esznek.

            Édesanyám is jelezte, hogy olvasta a blogomat, de őt annyira nem érdekli a környezetvédelem. Tisztelem, amit mond, és amit gondol, de azért tudom, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, elsősorban természetes anyagokkal takarít, és esővízzel locsol.

            Amióta igyekszem odafigyelni a dolgokra, rá kellett jönnöm, hogy nem nehezebb, vagy drágább környezettudatosan élni, csak egy csomó megszokást, rossz beidegződést kéne lehántani magamról, magunkról.

            Szóval én, egyenlőre, apró lépésekben gondolkodom, de ki tudja, előbb utóbb talán eljutunk  a generátoros bringáig.

Angyalok márpedig vannak!

Két éve, nyáron édesanyám vett magának egy új hűtőszekrényt. Az erős legények felvitték az emeletre, és letették a bejárati ajtó elé. Anyukám vizsgálta, vizsgálta a grandiózus nagy dobozt, és megállapította, hogy ez, így, nem fog beférni az ajtón. Levette a háromnapigtartsdmegdehol csomagolást, a netörjönössze bélést, és a zacskót, majd újból körbe járta. Elővette a mérőszalagot, lemérte a hűtő, majd az ajtó szélességét, és megállapította, hogy muszáj kinyitni az ajtó másik szárnyát. Megint elővette, de most a csavarhúzó készletét, és elkezdte szétszedni a vassal is bebiztosított, gyaníthatóan csak a betörőknek könnyen nyitható, nyílászárót. A telefonos segítsége én voltam. Mentem. Körbejártam a hűtőt, jól megnéztem az ajtót, majd anyukámat, akinek már nem okozott akkora örömöt, hogy új gépet vett (igazából ekkorra már egészen meg volt elégedve a régivel is). Csavartam, tekertem, én húztam, ő feszítette, de hiába. Nálunk a telefonos segítség, vagyis én, hívott egy másik telefonos segítséget. A barátaimmal beszéltem, akik arra vártak, hogy én is csatlakozzak hozzájuk. Az egyikük felállt és ahelyett, hogy a haverokkal iszogatott volna tovább, eljött, és tíz perc alatt bevarázsolta azt, amit mi több órán keresztül próbáltunk begyötörni. Soha nem kért semmit cserébe! És azóta is, ha bajom van, és hozzá fordulok, nem mondja, hogy nem, pedig nem rokonom, nem vagyunk egy korosztály, nem is az a szorosan vett barát, akivel mindent megosztok.
Az anyukám is angyal, majd erről is mesélek, máskor!
 Mind a ketten a héten ünnepelték a születésnapjukat.Boldog születésnapot!
Egy kicsit érzelgős lett. Nézzétek el nekem!