Háziállataink

Elhatároztam, hogy egyre kevesebb vegyszerrel próbálom körülvenni magam. Körbenéztem a lakásban, hogy miből, mennyi van. Családi örökségem a spájzolás, nagyanyámtól is ezt láttam; inkább legyen, mint ne legyen (talán a háborús nélkülözésekre vezethető vissza), úgyhogy laboratóriumot nyithatnék a felhalmozott szerekből. Nem szeretném kidobálni őket, mert az óriási pazarlás lenne. Így az fogalmazódott meg bennem, hogy elhasználom, ami van, de már újat nem veszek, hanem közben kikísérletezem, hogy mivel tudnám úgy helyettesíteni, hogy a hatásfok megmaradjon, a méreg takarodjon köreinkből.

            Mivel a lakásunk kellőn tágas, és laknak benne felnőttek, gyerekek, négykézláb torpedózó baba, körömcipőkön csattogó kutya, bármennyit takarítok, soha nem tudom azt mondani; Igen, végre tiszta a lakás! Soha nem érek a végére, és ennek az egyik oka, hívatlan háziállataink a pormacskák, portigrisek és pororoszlánok, mert cicáknak nem lehet nevezni őket, az bizonyos! 

 http://stylebyme.blog.hu/2010/11/14/myta_es_a_koszmano

            Tisztában vagyok vele, hogy a belváros levegője szennyezett, és gondolom, az is sokat ad hozzá, hogy az utóbbi öt évben valamit mindig építettek, fúrtak, faragtak a környékünkön,de a por ellen vívott Don Quijote harc egyre bosszantóbb.

            Első körben elpakoltam a polcon lévő mütyürkészlet (más néven porfogók) nagy részét, de ez csak a gyorsabb takarítást segítette elő. És itt meg is állt a tudomány!

            Sokat lehet olvasni arról, hogy a por milyen káros hatással van a tüdőre, és az asztmás betegségek kialakulásában is nagy szerepe van. Ezt sok ügynök el is mondja, akik komoly pénzekért árulnak légtisztító berendezéseket. Én is szívesen vennék, de szobánként kellene egy-egy, ami azt jelenti, hogy több százezer forintos beruházás. Természetesen a szűrőket időről időre cserélni kell, amit ugyancsak nem adnak ingyen. Ez persze a piszkos anyagiak, és bárcsak ne kéne ezzel törődni! DE, és itt jön a de! Vajon jó dolog-e, hogy kiszívjuk a port a lakásunkból? Mi lesz velünk kint az utcán, bent a munkahelyünkön? Márpedig nem járhatunk egy, a testünkre szerelt szűrővel, amit az arcunk előtt tartunk. Vagy igen?

            El is költözhetnénk. (Pénz kérdés, már megint!) De vidéken, ahol a kertből lépsz a lakásba nincs por? Vagy az a por teljesen más, mint ez a por? Van rossz por, és jó por?

            Vissza a macskafélékhez! Ott szunyókálnak állandóan az ágy alatt, polcon, képkereten, mindenhol. A SICCCCC nem jön be. Megpróbálhatod, de ne reménykedj! Valószínű, nagyot hallanak. 

             

No comment!

Amikor ősszel a tölgy elkezdte hullatni leveleit, senki nem kérdezte tőle, hogy szeretné-e, ha elhagynák őt. Az első nap csak pár darab levelet fújt le ágairól a szél, azután napról napra egyre többet. Nem értette a dolgot. Ott állt, nem tudott elfutni az ijesztő esemény elől, hisz lába rég gyökeret vert az agyagos talajban. Csak várt, és figyelt. Észrevette, hogy levelei már nem ugyanazok, amik régen voltak. A tavaszi méregzöld helyett harsány sárga, narancs, piros, okker, barna színben pompáztak. Minden darabjában felfedezte önmagát, és látta azt, amivel több vagy kevesebb nála. Mire a tél beköszöntött, a legjobban ragaszkodó darabokat is leszakította a fagyos szél. A tölgy elaludt. De amit ő nem tudott, hogy levelei messze vitték hírét az otthont adó fának…     

Vegyszerek

Szóval akkor célorientáltan ráfókuszálok az egyik nagy falatra, a vegyszerek kiiktatására. Ti belegondoltatok már, hogy mennyi vegyszert használunk nap, mint nap a saját környezetünkben? Úr isten!

Általános tisztítószerek, vízkőoldó, üvegtisztító, mosószerek, öblítők, mosogatószerek, mosogatógép tabletta, wc tisztító, illatosítók, hipó, bútorfény, kárpittisztító, bogárölők… biztos kifelejtettem még ezt-azt!

Mostanában gyakran hallani arról (vagy csak én hallok róla, mert erre hangoltam a fülem), hogy a legtöbb vegyszert ki lehet váltani természetes anyagokkal, ecettel, fűszerekkel, szódabikarbónával, élesztővel… Csomó fortély! Lehet, hogy pár száz éve ezért máglyán égettek volna meg. Igaz, akkor még nehezen rohangáltunk volna szórófejes üvegtisztítóval, mert azért is meglincseltek volna.

Az én családomban összesen két titkos csodaszer van, amit most meg tudok osztani veletek.

-         Lefolyótisztító: Egy csomag szódabikarbónát önts a lefolyóba, majd rá egy liter ecetet. Vigyázz, mert általános iskolai vulkánmodelled silány semmiség volt ahhoz képest, ahogy felhabzik! Fél óra múlva öntsd le meleg vízzel! (Ezt kb. két hetente megcsinálom a lefolyókkal, és a wc-vel.)

-         Szúnyogriasztó: Egy kis tálba önts ecetet, és tegyél bele pár szem szegfűszeget. Ilyen kis edényeket tegyél több helyre a lakásban! A szúnyogok, állítólag, nem szeretik a kettős illatát. Nálunk bevált.

Akkor még van mit kiváltani! Nektek is van titkos receptetek, amit megosztanátok mindenkivel (közöstitkos)?   

Tudatosság

Azt hiszem, hogy eddig nem jól haladtam, és rá is jöttem miért!

Amikor tanítok, mindig, minden óránál kitűzöm a célt (mit akarok elérni), és a feladatokat (miket kell elvégezni ahhoz, hogy a célt elérjük).

Amikor ezt a blogot elkezdtem (nem volt ez olyan rég), bementem a konyhába, gyilkos pillantást vetettem az első arra kóborló tárgyra, az alufóliára, és ki is végeztem. Tulajdonképpen így is lehet. Felszámoljuk az apró rosszakat, és majd kialakul a cél, csak annak a tudatossághoz semmi köze, márpedig ebben szeretnék legalább annyira tudatos lenni, mint amikor az óráimat tervezem.

Leültem, és átgondoltam tulajdonképpen mit is akarok. Nagyon sokat!

Mit akarok az otthonomban?  - Minél kevesebb pazarlást      -     víz

-         villany

-         gáz

-         élelmiszer

                                               - Minél kevesebb valós szemetet          - szelektív gyűjtés

                                                                                                           - újrafelhasználás

                                               - Minél kevesebb olyan élelmiszert, amiről nem tudom miféle

                                               - Minél kevesebb vegyszert

                                               - Zöld erkélyt

Mit akarok a környezetemben?  - A házunkban zöld udvart

                                                 - Egy olyan csapatot találni, vagy létrehozni, akik között él a 

                                                    cseremozgalom

Egy kicsit álom szaga van? Nem kevés, de kicsiben nem érdemes, ahogy ezt mondani szoktuk.

Kislány koromban arra vágytam, hogy ha férjhez megyek, akkor mi ketten együtt csináljuk meg a lakásunkat a falazástól a bútorokon át a szőnyegekig. Nekem álom maradt, az egyik barátom a párjával pedig pont azt csinálják, amit, ahogy én megálmodtam (Kiderült, nem csak az én álmom volt).

Most ezek a vágyaim…felnőttem? …keseredtem?... Hová lett az idealizmusom!?...vagy ezek sem reális vágyak?...Azt hiszem, azért ott van az, meglapulva. „Csak az a szép zöld gyep!”

Mi, akik ráérünk

Tisztában vagyok vele, hogy könnyű nekem készíteni, tenni, venni, változtatni, hisz pár évig itthon vagyok egy kicsi lánnyal, és nem sodornak el a mindennapok. Szerencsés vagyok, hogy megélhetem babám minden apró változását, órákat lehetek együtt kanászodásra enyhén hajlamos fiaimmal. Tudom, ha dolgoznék, sok mindenről lemaradnék, és igyekezetemben, hogy minél kevesebbről csússzak le, a legkevésbé érdekelne, hogy hova dobom a sörös dobozt, vagy mit csinálok a cseresznyemagokból. 

Ma, az egyik barátom két képet küldött nekem. Azt hittem, elfogta őt is a csináljunk "szemétből várat" szele, és remélem, így is van. A tárgyat ugyan nem ő készítette, de nem tudta ott hagyni. Megvette, lefotózta, és ezzel a szöveggel küldte tovább nekem:

 „Tegnap éjjel a Király utcában egy hajléktalan alkotott sörös dobozból hamutálat. Tök jó!  100ft-ért adta. Jófej dolog. Gyűjti a szemetet és újra gondolja… Bár lenne több ilyen!”

 

A kismamákon és a hajléktalanokon kívül ügye azért vannak emberek, akik ráérnek ilyenekre? Remélem.

Családi beszélgetés

Néhány napja beszéltem a fiaimnak arról, hogy szeretném, ha a családunkban visszaszorítanánk a  kiadásokat, elsősorban a víz és áramfogyasztást, és tudatosabban vásárolnánk, élnénk, figyelnénk a környezetünkre. Olvastam nekik Gévai Csilla: Nagyon zöld könyv című könyvéből is pár részt, hogy megértsenek dolgokat, összefüggéseket.

Meglepett, hogy ők mit is gondolnak takarékosságról, környezettudatosságról. Szerencsére a szelektív hulladékgyűjtés nekik már szinte természetes, de ezen kívül csak azt hajtogatták, hogy majd biciklivel fognak áramot termelni. Igen, persze, ez nagyon jó, csak hogy ennél kevésbé látványos apróságok is vannak, amivel hozzájárulhatnak  a „lábzsugorításhoz”. Én, egyenlőre annak is nagyon tudnék örülni, ha éjszaka nem villany mellett aludnának el, ha vigyáznának a ruhájukra, cipőjükre, és csak annyit szednének a tányérra, amit meg is esznek.

            Édesanyám is jelezte, hogy olvasta a blogomat, de őt annyira nem érdekli a környezetvédelem. Tisztelem, amit mond, és amit gondol, de azért tudom, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, elsősorban természetes anyagokkal takarít, és esővízzel locsol.

            Amióta igyekszem odafigyelni a dolgokra, rá kellett jönnöm, hogy nem nehezebb, vagy drágább környezettudatosan élni, csak egy csomó megszokást, rossz beidegződést kéne lehántani magamról, magunkról.

            Szóval én, egyenlőre, apró lépésekben gondolkodom, de ki tudja, előbb utóbb talán eljutunk  a generátoros bringáig.

Angyalok márpedig vannak!

Két éve, nyáron édesanyám vett magának egy új hűtőszekrényt. Az erős legények felvitték az emeletre, és letették a bejárati ajtó elé. Anyukám vizsgálta, vizsgálta a grandiózus nagy dobozt, és megállapította, hogy ez, így, nem fog beférni az ajtón. Levette a háromnapigtartsdmegdehol csomagolást, a netörjönössze bélést, és a zacskót, majd újból körbe járta. Elővette a mérőszalagot, lemérte a hűtő, majd az ajtó szélességét, és megállapította, hogy muszáj kinyitni az ajtó másik szárnyát. Megint elővette, de most a csavarhúzó készletét, és elkezdte szétszedni a vassal is bebiztosított, gyaníthatóan csak a betörőknek könnyen nyitható, nyílászárót. A telefonos segítsége én voltam. Mentem. Körbejártam a hűtőt, jól megnéztem az ajtót, majd anyukámat, akinek már nem okozott akkora örömöt, hogy új gépet vett (igazából ekkorra már egészen meg volt elégedve a régivel is). Csavartam, tekertem, én húztam, ő feszítette, de hiába. Nálunk a telefonos segítség, vagyis én, hívott egy másik telefonos segítséget. A barátaimmal beszéltem, akik arra vártak, hogy én is csatlakozzak hozzájuk. Az egyikük felállt és ahelyett, hogy a haverokkal iszogatott volna tovább, eljött, és tíz perc alatt bevarázsolta azt, amit mi több órán keresztül próbáltunk begyötörni. Soha nem kért semmit cserébe! És azóta is, ha bajom van, és hozzá fordulok, nem mondja, hogy nem, pedig nem rokonom, nem vagyunk egy korosztály, nem is az a szorosan vett barát, akivel mindent megosztok.
Az anyukám is angyal, majd erről is mesélek, máskor!
 Mind a ketten a héten ünnepelték a születésnapjukat.Boldog születésnapot!
Egy kicsit érzelgős lett. Nézzétek el nekem!

Zöldségek a Gyulai 12-ből

 

Csütörtökön betértünk a „Szatyorba”, és elhoztuk életünk első környezettudatos vásárlásának termékeit, spenótot, répát, céklát, krémsajtot, hagymát, salátát meg még ezt meg azt.

A spenótot tegnap építettem bele a család étrendjébe. Olyan friss volt, hogy gyerekem azt hitte, a balkonról hoztam be (nem mondhatnánk, hogy képben van kertünk kapacitását illetően). 

 Ez lett belőle: Spenótos lasagne, krémsajt golyókkal

 

A répából ma csináltam étket, és a karotin teljesen befogta a tenyerem. Ha tudom, az arcomat is bedörzsöltem volna vele, még főzés előtt! Nem is emlékszem, utoljára mikor esett meg velem hasonló, pedig egy főre eső répafogyasztásban  országos élen állunk, versenyben a nyulakkal.

Azt hiszem a jövő heti rendelés már tudatosabb lesz. Át kell gondolnom, mit fogok készíteni azon a héten, hogy ne legyen se túl sok, se túl kevés. Nem akarok a szemetesnek termelni!

Pedig azt hiszem, elcsábulok, mert a jövő héten a tejtermékeké a főszerep.  

Ha te is csatlakoznál hozzájuk, megtalálod őket itt: http://szatyor.org/

 

Csere-bere

Te szoktál felesleges dolgokat venni? Kapni?

Hányszor megesik velem, hogy elcsábulok, és megveszek valamit, amiből már igazából van egy-kettő-három-négy-száz otthon is. Persze, ez sokkal jobb, és még azt is tudja, hogy…

Mi lesz azokkal a darabokkal, amit csalfa szívünk kegyvesztetté tett? Nálunk dobozba kerül, és hosszú csipkerózsika álmát aludhatja valamelyik polcon.

Tegnap és ma a Fadrusz utcában Csere-bere Party. Még soha nem voltam ilyenen, és sajnos most sem tudok elmenni, pedig nagyon szeretnék. Ti tudjátok mi az? Voltatok már ilyenen?

Ahogy én értelmezem, ami nekem nem kell, de jó állapotú azt adom, helyette hozhatok valami olyat, amire nekem van szükségem. Tulajdonképpen a neve mindent elmond, nem is kell hosszan magyarázni.

Ha belegondolunk nálunk is van ilyen csere-bere. A kislányom érkezésekor szinte semmit nem kellett venni, mert a barátnőm mindennel ellátott a ruhától a kádig, és ezek mennek is tovább a másik barátnőmhöz (milyen szerencse, hogy gyerekeink, mint az orgona sípjai). Na jó ez inkább csak bere…

            De talán ez jó példa: Amikor a fiaim már elkezdtek rohamosan nőni, temérdek ruha került a szekrény aljára, mert kinőtték. Volt, amit csak párszor tudtam rájuk adni, mert mire újra feladtam volna, már kilógott a boka a nadrágból. Mivel nem volt se közel, se távol a családban és a barátok között fiú gyerek, csak gyűlt és gyűlt. Egyszer csak meguntam, és átsikítottam az erkélyről a másik házból nyíló erkélyre, ahol egy nagyon szimpatikus három fiúgyermekkel  megáldott család élt (nem az erkélyen, hanem a hozzá tartozó lakásban), elfogadnák-e.  Szerencsére, örömmel vették. A ruhászsák vissza egy csomó ragasztóval került. Kiderült, hogy az asszonyka azokat értékesíti. Én, mint tanító, nagyon jól tudtam ezeket használni. Így mind a ketten jól jártunk, és számunkra hasznos dolgokat kaptunk.

            Ami most foglalkoztat, hogy talán nem csak ruhákat, meg könyveket, meg kisgépeket lehetne cserélni, hanem olyan dolgokat is, ami másnak szemét. Például én most nagyon tudnék örülni, a már említett, jégkrémes dobozoknak (négyzet alakú), cserébe tudnék adni kisebb nagyobb befőttes üveget, vagy  kupakokat. 

Mit gondoltok ezekről?

Camembert

Volt már nektek is olyan, hogy azt hittétek ezt mindenki ismeri, használja, közben meg nem is?

Én először a „Bagollyal” jártam így. A mi családunkban mindenki így hívta a sarki kisközértet. Pontosabban én úgy gondoltam, hogy azt az üzletet mindenki így nevezi. Csak akkor jöttem rá, hogy nem, amikor az egyik szomszéd rákérdezett, hogy ugyan már, mi is az. Hogy, hogy ragadt rá, a "Bagoly", arról megkérdeztem a nagyszüleimet (persze mind a ketten mást mondtak), maradjunk annyiban, hogy a családi mitologikus mondavilágunk egy gyöngye, mert ez csak a bevezetője lenne annak a kencének, amit én, azt hittem, mindenki ismer. Később rájöttem, nem. Ha te igen, kérlek maradj csöndben!

A nagymamám a camembert sajtot soha nem rakta tányéron az orrunk elé. Talán azért, mert sokan voltunk arra a pár falatra, hanem összekeverte ezzel-azzal, és pirítóssal, meleg teával tálalta. Ha még nem ismeritek, készítsétek el, és kóstoljátok meg! Ilyen borús nyári napon  tökéletes vacsi öt perc alatt.

            Hozzávalók:    1db camembert

• 10 dkg vaj
• 1-2 gerezd fokhagyma
• 1 kk pirospaprika
• ízlés szerint só, bors        

A szobahőmérsékletű alapanyagokat a tört fokhagymával, sóval, borssal alaposan összedolgozzuk, és fél órát hagyjuk pihenni, hogy az ízek egy kicsit összeérjenek. Ennél azért kevés könnyebben elkészíthető krém van! Ráadásul a legolcsóbb sajtot is feldobja.

  

  

Jó étvágyat!

Az első dolog, amitől búcsút vettem a konyhában

Azt hiszem, az egyszerűbb végén fogtam meg a dolgot, de legalább valamit elkezdtem csinálni annak érdekében, hogy élhetőbbé tegyem a világot! Most nagyon felvágós voltam! És így újraolvasva, még annál is jobban, mint az előbb gondoltam.

A vicc, az egészben, hogy a komfortszintünk egy lépést se tett hátra,  mégis valamit el tudunk hagyni, amit ezelőtt előszeretettel használtunk. Ez pedig az ALUFÓLIA.

Nálunk hetente elfogyott egy guriga, de ezt befejeztük!

Az uzsonnának, már említettem http://csaladitalpak.blogspot.hu/2012/05/az-uzsonna.html, bevezettünk uzsonnás dobozt. Örömmel tudatom veletek, hogy úgy tűnik, bevált. Fiaim délután kiteszik a táskából, és minden elfogy belőle. Még a kisebbiknél is, aki valamely oknál fogva eddig nem igazán ért rá a szünetekben, hogy  megegye a tízórait (jobb nem tudni, mit csinált helyette), és érdekes, palacsintaszerű nemistudommineknevezzemek kerültek ki a táskájából.

 Ráadásul a héten olvastam egy ilyet:
"A  savas vagy sós élelmiszerek az alufóliával való érintkezés során a fólia felületén oxidációs folyamatokat indítanak be, melyek során a fémből egyes ötvözők kiválnak és az élelmiszerre kerülhetnek.
A fólia nem zárja el teljesen az élelmiszert a levegőtől, ha időközben a hajtás mentén kiszakad." http://www.szelektiv.hu/hir.199.alufolia   Nem tudtam. Ti igen?

A sütőben párolt dolgokat is meg tudom oldani azzal, hogy egy másik sütővel lefedem. (Ezen lehet, hogy a főzés szakavatottjai felhördülnek, de győzzenek meg, ha nem ugyanolyan!)

A harmadik, amire a konyhában használtuk, a maradékok hűtőben való tárolására. Lefedem egy kistányérral. Na, akkor ma sem én találtam fel a spanyolviaszt!

Mi ezekre használTUK a konyhában, és sajnos nem emlékszem, hogy valaha is a szelektív hulladékok közé dobtam volna az elhasznált galacsint.

"Pedig az alumínium újrahasznosítható, sőt, újra is használható. Újrahasznosításakor az új fólia előállításához képest csupán 5%-nyi energia befektetésére van szükség, vagyis anyagában megőrzi az előállítási energia 95%-át. A műanyagokhoz képest végtelenül sokszor újrahasznosítható, beolvasztáskor nem romlik a minősége. Szelektív gyűjtésnél a fémek között van a helye." http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/zoldovezet/3488/alufolia

Úgy tudom, hogy a fóliát ennek ellenére használják azok az emberek is, akik védik környezetüket, és odafigyelnek a túlzott fogyasztásra. Hogy mire? Azt majd talán egy másik lapon…

Te tettél egy kicsi lépést a héten?