Tisztában vagyok vele, hogy
könnyű nekem készíteni, tenni, venni, változtatni, hisz pár évig itthon vagyok egy kicsi
lánnyal, és nem sodornak el a mindennapok. Szerencsés vagyok, hogy megélhetem
babám minden apró változását, órákat lehetek együtt kanászodásra enyhén
hajlamos fiaimmal. Tudom, ha dolgoznék, sok mindenről lemaradnék, és
igyekezetemben, hogy minél kevesebbről csússzak le, a legkevésbé érdekelne,
hogy hova dobom a sörös dobozt, vagy mit csinálok a cseresznyemagokból.
Ma, az egyik barátom két képet
küldött nekem. Azt hittem, elfogta őt is a csináljunk "szemétből várat" szele, és
remélem, így is van. A tárgyat ugyan nem ő készítette, de nem tudta ott hagyni.
Megvette, lefotózta, és ezzel a szöveggel küldte tovább nekem:
„Tegnap éjjel a Király utcában egy hajléktalan
alkotott sörös dobozból hamutálat. Tök jó!
100ft-ért adta. Jófej dolog. Gyűjti a szemetet és újra gondolja… Bár
lenne több ilyen!”
A kismamákon és a hajléktalanokon
kívül ügye azért vannak emberek, akik ráérnek ilyenekre? Remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése